siteground10 logo alt siteground10 header image alt
Fomenü
Kezdőlap
Tartalom és trendek
Technika és tudomány
Térség és tengerentúl
Társadalom és tudat
Slide
InfÓra Rádió
INFINIT 1.0
Partnereink
Impresszum
Advertisement
Legfrissebb hírek
Archívum
JoomlaWatch
JoomlaWatch Stats 1.2.0
Partnerünk
 
Kezdőlap arrow Technika és tudomány arrow Hozzáférés arrow A többi hárommilliárd
A többi hárommilliárd PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Borovitz Tamás   
2009. július 29.
Immár afrikai nézőpontból is megismerhetjük az O3b Networks kezdeményezését, amelynek az a – kispályásnak nem mondható – célkitűzése, hogy az egyelőre hozzáférés nélkül élő 3 milliárd embert internethez juttassa.
 
A merész terv végrehajtására tavaly konzorcium alakult, amelynek tagjai: a Google, a HBSC Holdings pénzintézet, és a világ vezető kábelszolgáltatója, a Liberty Global.

A hármak szövetsége az O3b Networks nevet kapta, utalva az „other 3 billion”-ra, azaz a Föld azon hárommilliárd lakosára, akik számára (egyelőre?) nem adatott meg, hogy internet-hozzáféréssel rendelkezzenek. Erre potom 650 millió dollárt fordít a három cég. A digitális szakadék eltüntetésének nemes célja mellett természetesen komoly üzleti haszon reménye is mozgatja őket, gondoljunk csak a Google reklámbevételeinek lehetséges alakulására, ha az internetezők száma „hirtelen” megnő akár csak néhány százmillióval.

Ami a technológiát illeti: 16 műholdat állítanak hadba, ám a szatellit-alapú (a felszínen 3G és WiMAX révén kiosztott) megoldás mégis az optikai kábeleken szolgáltatott internet sebességével konkurál majd, ráadásul nem lesz szükség arra, hogy kábeles infrastruktúrát építsenek ki vidéki kistelepüléseken.

Természetesen az internetszolgáltatásokból eddig kimaradt polgárok halmaza komoly átfedésben van Afrika lakosságának halmazával, ráadásul a kontinens lakóinak fele nem nagyvárosokban él, tehát számukra más módon a közeljövőben esélytelen lenne eljuttatni az internetet.

Hogy így mennyi esély van, nem tudni, mindenesetre a három mamutcég bizonyára nem kockáztatna gigantikus összegeket, ha reménytelen vállalkozásról lenne szó.

Az egyik legnagyobb problémát nyilvánvalóan az okozhatja az O3b Networks számára, hogy Afrikában rendkívül alacsony a PC-penetráció (az áramszolgáltatás és az úthálózatok minőségéről, a tartalomszolgáltatók hiányáról egyelőre ne is beszéljünk). Mert az addig szépen hangzik, hogy eljuttatják a jelet a legkisebb falvakba is, de ha nincs számítógép, akkor bizony elég nehézkes az internetezés.

A fenti mondat persze néhány évvel korábban igaz lett volna, ma már más a helyzet. Afrikában tapasztalható ugyanis a legkomolyabb növekedés a mobilpenetrációban, és az okostelefonok világában könnyen lehet, hogy a PC-k hiányának problémája eltörpül. Hiába áll 5 (igen, öt) százalékon a számítógép-ellátottság, Afrika könnyen lehet, hogy kihagy egy technológiai lépcsőfokot, és oda éppenséggel a mobilkészülékek révén érkezik meg az internet forradalma.

És persze az említett konzorcium jóvoltából.


Kedvencekhez (85) | Idézés a honlapján

Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások

Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá.
Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon.

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved

 

http://www.infinit.hu, Powered by Joomla and Designed by SiteGround web hosting