|
Hazánkban a gazdálkodók - a 2007-es próbaidőszak után - 2008-tól elektronikus úton is benyújthatják a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz az egységes területalapú támogatásra, valamint néhány további jogcímre szóló kérelmüket. A tavalyi év sikere nyomán idéntől kötelezővé vált az elektronikus eljárás.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a támogatások kifizetési kérelmével összefüggő eljárások egyszerűsítése érdekében 2008-tól lehetővé tette a kérelmek elektronikus kitöltését és benyújtását az egységes területalapú támogatás (SAPS), a nemzeti kiegészítő támogatás (Top-Up), továbbá a kedvezőtlen adottságú területek (KAT) és Agrár-környezetgazdálkodási Program (AKG) viszonylatában a hazai, regisztrált, támogatásra jogosult gazdálkodók számára.
Az elektronikus rendszer 2007-ben a 200 ha-t meghaladó földterület után egységes területalapú támogatásban részesülő gazdálkodók (mintegy négyezer gazdálkodóról van szó) számára már pilot-jelleggel elérhető volt, a sikeres próba teremtette meg a teljes ügyfélkörre történő kiterjesztés lehetőségét.
Gyakorlatban a rendszer használata azt jelenti, hogy az Ügyfélkapun keresztüli bejelentkezés és azonosítás után az ügyfél vagy meghatalmazottja (ez leginkább falugazdászt, illetve kamarai vagy egyéb tanácsadót jelent) előhívhatja a megelőző évi adatait tartalmazó támogatási kérelmét, amit a kitöltő program segítségével aktualizálhat. Ezt követően a kitöltött kérelmet elektronikus úton be is nyújthatja. Mindez megkönnyíti és fel is gyorsítja a kérelem összeállítását és a támogatás igénybevételét. A szoftver lehetőséget biztosít a formai hibák kiszűrésére, azaz ha valamilyen beírt adat hiányzik vagy nem megfelelő formátumú, akkor azt a program jelzi. Az előző évek adatainak felhasználásával a területekhez tartozó rajzok automatikusan újrafelhasználásra kerülnek – ezek korrigálása is könnyebb elektronikus környezetben.
2008-ban a gazdálkodók 95 százaléka (183.764 fő) elektronikus úton adta be az idei területalapú kérelmét (összesen 5.000.685 hektárra) és regisztrálta magát. Egy tavaly végzett felmérés szerint a gazdálkodók kevesebb, mint feléről lehet elmondani, hogy számítógépet használnának (43%). Ennek az adatnak fényében igen meglepő ez a csaknem teljes kihasználtsága a rendszernek, ami toronymagasan a legmagasabb elektronikus kérelmezési arány Európában. Ez a siker teremtette meg az alapot ahhoz, hogy idéntől kezdve az elektronikus út váljék egyedüli eljárási móddá. .
A kulcs a falugazdász-hálózat és a szaktanácsadók amolyan elektronikus ügysegédként (IT-mentorként) történő alkalmazása, valamint a célzott kommunikáció és a - természetesen a gyermekbetegségeket leszámítva - elfogadhatóan működő rendszer volt. Az MVH már jó előre megkereste a gazdákat, majd hangsúlyozva az eljárás ismertetett előnyeit, felkérte őket, hogy nyilatkozzanak: hajlandók-e – akár segítő közreműködésével – elektronikus úton beadni kérelmüket. 2009-ben is ez az út biztosítja, hogy senki ne maradjon ki az ügyintézésből.
Az idei évtől a már említett meghatalmazást is be lehet elektronikusan nyújtani: az ügysegédet megkereső gazdálkodó (saját jelszavával) felkérheti Ügyfélkapu-hozzáféréssel rendelkező falugazdászát vagy tanácsadóját az intézkedésre, első lépésként tehát a meghatalmazást küldik el, majd ezután sor kerülhet a valódi ügyintézésre. 2009-től az ügyféladatok módosítására, az egységes kérelemhez kapcsolódó adatváltozások benyújtására is elektronikus úton lesz lehetőség. A kérelmek benyújtási határideje az MVH honlapján illetve az E-kérelem portálon 2009. május 15.
Érdemes megemlíteni, hogy a magyar gyakorlat európai szinten is megállja a helyét. Nemrégiben jelent meg egy hír például az ír agrárminisztériumról, ahol szintén hasonló rendszert tettek elérhetővé a gazdálkodók számára. A célok és a funkciók gyakorlatilag teljesen megegyeznek a hazaiakkal, illetve abban is komoly hasonlóságot találunk, hogy a 25 000, kérelmét önmaga kitöltő gazda mellett közel ugyanennyien veszik igénybe kijelölt, ellenőrzött közvetítők segítségét: az ír minisztérium is felismerte, hogy miközben az elektronikus ügymenet jelentős előrelépést jelent, ahhoz különböző okok miatt sokan nem férhetnek hozzá önállóan.
A sikeres e-kormányzati alkalmazás ráirányítja a figyelmet a társadalmi közvetítők szerepére: a meglévő humán infrastruktúrára építve (jelen esetben a falugazdász- és tanácsadói) hálózat segítségével komoly adminisztrációs problémát okozó szolgáltatást is elektronikus útra lehet terelni, megkönnyítve ezzel egy egyébként is többnyire hátrányos helyzetű társadalmi csoport életét. A sikeres szolgáltatás pedig elképzelhető, hogy egyre többek számára teszi vonzóvá az internethasználatot, az elektronikus ügyintézést is.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal e-kérelem portálja (tájékoztatókkal) itt található:
http://e-kerelem.mvh.gov.hu/
Kedvencekhez (66) | Idézés a honlapján
Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá. Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon. Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6 AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com All right reserved |